Menü Bezárás

A kezdetek, és ahol most tartok

Az utóbbi időben rengeteg embert ismertem meg. Egyeseket az éteren keresztül, míg másokat személyesen. Elmondhatom, hogy sok olvasom  a blogos világból, közösségi oldalakról, írói oldalakról, író-olvasó találkozok során talált rám. Ezek közül nem egy emberrel működöm együtt, hogy minél előbb elkészüljön, és a kezetekbe vegyétek a Néma bűnöket. Egyelőre neveket nem mondok, majd annak is eljön az ideje.
 
 
 
Sokáig úgy éreztem, hogy egy helyben toporgok, és nem haladok semerre. Annak ellenére, hogy hiába írok, veszek részt a társadalmi életben, vezetek több blogot, segítek a a fiatal, kezdő íróknak az Aranypenna oldallal. Teljesen az az érzésem támadt, hogy csak megyek, csinálom, amit a szívem diktál, mégsem jutok egyről a kettőre. Az elmúlt pár hónapban ez igencsak megváltozott. Látom, hogy van eredménye a több évig tartó munkának, fejlődésnek, tudásvágynak.
Ebben nagyon sokan segítettek. Lehetett ez egy vélemény, egy kritika, ahol felhívták a figyelmem az esetleges hibákra, logikai bukfencekre, a történetvezetésre, az információ adagolásra vagy épp a helyesírásra. Amikor eljut valaki arra a szintre, hogy az alapokat nemcsak ismeri, hanem alkalmazni is tudja, akkor teljes szívemből ajánlom, hogy segítsetek másoknak is ebben. Nemcsak a kezdő írók miatt, hanem önmagatok végett is. Tapasztalatból mondom, hogy rengeteget lehet ezekből a szövegekből tanulni.
 
Ha elfogadtok tőlem egy tanácsot, akkor arra biztatlak titeket, hogy ha valaki ír a művetekről egy építő jellegű kritikát, akkor ne sértődjetek meg az illetőre, illetve arra, amit mond. Első körben nézzetek utána a munkásságának, és ha megfelel az elvárásotoknak, akkor fogadjátok meg azt, amit elétek tár, mint hibát. Persze, nem kell mindent feltétlenül szentírásként kezelni, de azért érdemes odafigyelni arra, amit mond. Volt olyan bétázottam, hogy bejelöltem neki egy részt, mert stilisztikailag kilógott a szövegből. Amikor már harmadszorra küldte vissza átnézésre, még akkor sem volt hajlandó kijavítani. Ilyenkor nem tud az ember mit tenni, mint azt, hogy utoljára felhívja rá a figyelmét, és majd eldönti, hogy javítja-e vagy sem. Ez alól kivétel a helyesírás, mert ott konkrét szabályok vannak.
Emellett vannak olyan írótársaim, akik megkértek egy-egy kisebb segítségre. Ezek a megkeresések nagyon jólesnek, mert azt jelentik a számomra, lassan, de haladok a célom felé, és már fejlődtem annyit az elmúlt évek során, hogy ők keresnek meg engem és nem fordítva. Ez bizakodással és örömmel tölt el. Ettől függetlenül nem vagyok lektor, korrektor, szerkesztő, semmilyen megmondó ember.
 
Aki kéri, annak elolvasom az írását, és próbálok egy értelmes véleményt adni neki arról, hogy mi tetszett, és mi nem. Mindig megmagyarázom, hogy mi nyerte el a szimpátiám, és miért, de ez igaz a másik oldalra is, amikor valami, valamiért nem stimmelt az írásban. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos. Nem csak azt mondom el az illetőnek, hogy tetszett vagy sem, mert abból nem tanul semmit, hanem azt is megosztom vele, mit, miért gondolok úgy, ahogy leírtam neki.
Ezek az írások nem pár oldalasok, hanem kiadás előtt álló egész könyvek. Sőt, olyan író is felkeresett, akinek ez már a harmadik megjelenő kötete lesz. Jelen pillanatban három könyv pihen a gépemen, arra várva, hogy belekezdjek. Jó, ez így nem igaz, mert már mindegyiket elkezdtem olvasni, és jegyzetelni azokat a részeket, amiket majd megemlítek az íróknak.
 
Egy idő után arra vetemedtem, hogy elindítottam egy rovatot a blogon, ami kimondottan az írástechnikával foglalkozik. Ezt a jobb oldali menüben találjátok, és ha minden igaz, akkor a napokban jön a következő bejegyzés. Ezen belül érintem majd a ne mond, mutasd szabályt, a hitelességről is szót ejtek, illetve bekacsintunk a stilisztikába is. Az még kérdéses, hogy a világépítés is belefér-e, vagy azt egy újabb írástechnikai bejegyzésben foglalom össze.
 
 
Sok embert, írót, olvasót megismertem az elmúlt pár évben, és amikor megtudták, hogy van egy blogom, akkor két esett állt fent. Az egyik, hogy automatikusan besorolt a bloggerek közé, a másik pedig az, hogy egyszerűen rákérdezett. Személy szerint a második lehetőségnek jobban örültem, mert így nem kerültünk kínos szituációba, ami az első verziónál azért megesett.
Igen, tiszta lelkiismerettel kijelenthetem, hogy nem, nem blogger vagyok, hanem író.
Lehet, most egyesek felhúzzák a szemöldöküket erre a merész kijelentésre, de hadd idézem az egyik kiadó tulajdonosát:

 

 “Író az, aki ír.”
 
Szóval, ezután merem én is állítani, hogy író vagyok. Igaz, hogy kezdő, amatőr, szárnypróbálgató, de író. Mindezek ellenére higgyétek el, még mindig van hova fejlődnöm, van még mit tanulnom. Ez a tanulási folyamat nagyon sok rétegű dolog, és nagyon sok helyen van lehetőségetek  rá. Hoznék rá jó pár példát.
Talán az első és a legfontosabb része a tanulási folyamatnak az, ha olvastok. Így nemcsak rengeteg érdekes, jó történettel találkoztok, hanem szórakozva szippantjátok magatokba a tudást. Észrevétlenül ivódik belétek a helyesírás, a történetvezetés, a dramaturgia ív, és minden ilyen apró nyalánkság.
A következő, amit megtehettek, hogy rengeteget írtok. Nekem nagyon sokat segített az, hogy egy éven keresztül, minden egyes nap írtam legalább egy oldalt. Több mindent írtam pl. novellát, prózát, blogbejegyzést, naplót, jegyzetet a Kivetettekhez. Mindegy, hogy mit, a lényeg az volt, hogy írjak. Ezeket szépen kinyomtattam, eltettem. Majd egy év múlva elővettem, és minden egyes oldalt lebétáztam saját magamnak. Aztán újból bepötyögtem őket a gépbe. Tudom, egy picit macerás, és hosszadalmas folyamat, de megéri.
Ezután következett az, hogy megkeresett két író, hogy segítsek nekik. Elvállaltam a bétázásukat (szakmailag korrektúra), de előtte felhívtam a figyelmüket arra, hogy nem ez a hivatalos szakmám. Elfogadták, mert úgy gondolták, ez is több mint a semmi, és több szem többet lát. Ne tudjátok meg, hogy az első időkben milyen mondatokkal találkoztam. Csak ültem a gép előtt, és azon gondolkodtam, ugyan mit is szeretett volna írni az illető. Aztán a szövegkörnyezet megadta választ. Itt egy példa (persze az író engedélyével):
 

 

“Ez az ördögi hang keresztülszáguld a gerincemen.”

 

 

 

Beindult a fantáziám, és egy picit kibővítettem:

 

Aztán a harmadik csigolyánál megtelepszik, sátrat ver, és portyázni jár az ötödik és hatodik csigolya közt elterülő lankás csontok kikopott porcaira.

 

 
 
Majd eltelt egy kis idő, és azt vettem észre, hogy az író sokat fejlődött, mert egy oldalt nem egy óra alatt néztem át, hanem jóval kevesebb idő alatt. Így mindketten jól jártunk. 
Azért csatolnék ide két képet arról, hogy néz ki nálam, ha a saját történetem kell átnéznem, javítanom. Az első amikor megírom, majd a számítógépen bejelölöm magamnak a hibákat: pirossal a helyesírási hibák, kékkel a szóismétlések, lilával a logikai bukfencek vannak jelölve. Kérem szépen, így néz ki a nyers változat:
 
 
Ezután kinyomtatom, újból átolvasom, és kijavítom azokat a részeket, amiket rossznak gondolok. Tollal húzgálok, átírok egyes szavakat, vagy épp narancssárga szövegkiemelővel, egész bekezdések húzok át. Aztán, ha elkészültem ezzel, akkor a gépben is javítom. Majd jön az utolsó ellenőrzés, amit már nem én, hanem azon lelkes kollégáim végeznek, akik szívesen olvasnak tőlem. Ők már felkészülten ceruzával, tollal fogadnak. Amikor visszakapom tőlük, akkor jövök megint én. De ez már a végleges változat lesz.
Íme a saját javításom papíron:
 
 
Ezekkel az apró trükkökkel rengeteget lehet fejlődni, és úgy érzem, hogy az elmúlt egy év volt számomra a legmeghatározóbb ebből a szempontból. Idén jutottam el odáig, hogy nemcsak másoknak segítek, megkeresnek írók, hanem előveszem a régi írásaim (amik itt a blogon is olvashatóak), és egyesével mindegyiket átjavítom.
A fejlődés szempontjából az sem egy elhanyagolható tény, hogy januárban elmentem egy íróiskolába. De erről majd egy külön blogbejegyzés keretén belül számolok be nektek.
 
Persze, mindezek mellett a legeslegfontosabb, hogy a Néma bűnökkel haladjak. A facebookon már kitettem egy képet arról, hogy a tizenegy fejezetből kilencet befejeztem. Ha jól számolom, már csak tizenkétezer szó, és kész a végleges a verzió. Ez valószínűleg még februárban elkészül. A szerkesztővel úgy beszéltük meg, hogy március elején küldöm át neki, és akkor nekiállunk javítani.
 
Mindent összevetve: négy éve kezdtem el írni, mindenféle előképzettség, elképzelés nélkül. Csak leültem a gép elé, és leírtam a gondolataim, érzéseim. Annyira rákaptam az ízére, hogy most már egy napot sem bírok ki, ha nem írhatok.
 
Ezúton is szeretném megköszöni minden olvasóm figyelmét, véleményét, kritikáját:
 
Köszönöm!