Az elmúlt pár hónap igen mozgalmasra sikeredett az életemben. Nem elég, hogy kiadásra került első könyvem, mely a Néma bűnök címet viseli, hanem kijutottam…
Az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam mindent, ami pár éve nemcsak az életem része, hanem egy nagyon fontos momentuma lett. Ténylegesen, az írásra gondolok, és az…
Kivetettek – 7. Az első lecke Az elmúlt két hétben nem igazán volt időm az írással foglalkozni. Annak is örültem, hogy a bétázottaim fejezeteihez eljutottam,…
Nemrég a facebook írói oldalamon posztoltam egy tehetséges író Victoria Green már megjelent könyvéről a Szív-hangokról, mely három kötetes lesz. Az első kettő már megjelent,…
Tudom, azt ígértem, hogy most egy picit, ha nem is szüneteltettem a blogon a bejegyzéseket, de azért a kisebb novellákat, prózákat, Kivetettek következő részét egy…
Az utóbbi időben nem igazán adtam hírt magamról, az írásaimról. Ez több okra vezethető vissza, mely között van személyes, illetve írói is. Részletekbe nem szeretnék…
Nemrég elővettem a Néma bűnöket. A hétvégén a második részt javítom, a jövőhéten a harmadikat, és így tovább. Egészen addig, míg a végére nem érek,…