Ma szinte egész nap a gép előtt ültem. Bár, ezt egyáltalán nem bánom, mert végre azzal foglalkoztam, amit szeretek: írtam és olvastam. Még mindig rengeteg…
Pár napja újból elővettem a Kivetetteket, és nekiálltam írni. Néha hátránynak érzem azt a sok írástechnikai bejegyzést, könyvet, cikket, amiket olvasok. Sajnos, eljutottam egy olyan…
Kivetettek – 7. Az első lecke Az elmúlt két hétben nem igazán volt időm az írással foglalkozni. Annak is örültem, hogy a bétázottaim fejezeteihez eljutottam,…
Gyors és rövid leszek, mert még most is keresem a szavakat. Öt perce tudtam meg, hogy a Lidércfény Online Kulturális Magazinban a szépirodalom rovatban (13.oldal)…
A hétvégén felkerül a következő, szám szerint a második írástechnikai bejegyzés. Ennek témája a szóismétlés, a szereplők gondolatainak a szövegbe ágyazása, és az írói stílusugrálás…
Ez most egy rövid bejegyzés lesz. Egyetlen kérdést szeretnék feltenni nektek: Szerintetek létrehozzak egy oldalt a blogomon, mely az írástechnikáról szólna? Tudom, rengeteg olyan könyv,…