A tegnapi nap folyamán felkerült a Kivetettek hetedik fejezete, mely Az első lecke címet kapta. Ezt jobb oldalt a fejezetek címszó alatt találhatjátok. Lassan, de…
Pár napja újból elővettem a Kivetetteket, és nekiálltam írni. Néha hátránynak érzem azt a sok írástechnikai bejegyzést, könyvet, cikket, amiket olvasok. Sajnos, eljutottam egy olyan…
Kivetettek – 7. Az első lecke Az elmúlt két hétben nem igazán volt időm az írással foglalkozni. Annak is örültem, hogy a bétázottaim fejezeteihez eljutottam,…
Nemrég elővettem a Néma bűnöket. A hétvégén a második részt javítom, a jövőhéten a harmadikat, és így tovább. Egészen addig, míg a végére nem érek,…