Dreamertől kaptam ezt a díjat, aminek nagyon örültem és izgatottan csináltam végig. Köszönöm, hogy gondoltál rám és jelöltél. Szabályok: 1. Köszönd meg a…
Az elmúlt pár hónap igen mozgalmasra sikeredett az életemben. Nem elég, hogy kiadásra került első könyvem, mely a Néma bűnök címet viseli, hanem kijutottam…
Azt ígértem nektek, ahogy haladok a történet megírásával, úgy hozok újabb és újabb részleteket a könyvből. Mivel, az utóbbi időben elkapott az ihlet, és lassan…
Újabb híreket hozok a Néma bűnökkel kapcsolatban. Örömmel jelentem, hogy a tíz fejezetből nyolc teljesen elkészült. A kilencedik és tizedik rész vázlatára is szakítottam időt,…
Életemben ez volt a harmadik olyan esemény, ahol könyves eseményen vettem részt. Az első ilyen összezördülés, az még három éve történt egy írói oldal által…
Eléggé zárkózott ember vagyok, és amikor elkezdtem írni, akkor megfogadtam magamnak, hogy semmi magánéleti dolgot nem osztok meg. Azt szerettem volna, ha az emberek az…
Holnap kora délután kilátogatok a XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol egy nagyon kedves barátomat, Tanley Milet írónőt látogatom meg a standjánál. Aztán a jövőhéten hozok…
Az elmúlt négy nap elég sokat haladtam az írással. Most nemcsak a Néma bűnökre gondolok, hanem arra, hogy indítottam a blogon egy új rovatot Életünk…
Pár órája felkerült a blogomra az Életünk Oldalai rovat első kis szösszenete Új élet, új élmények címmel. Már tegnap megírtam, de annyira későn végeztem vele,…
Nemsokára indítok egy rovatot, melyben a családom által átélt eseményeket írom majd le. Nemcsak azokat, amiket együtt éltünk meg, hanem olyanokat is, melyeket külön-külön, legyen…