Lelkem megtört romjain üldögélve,
Szívem apró szilánkjain dülöngélek.
A szürke égre emelem tekintetem.
Eltűnő álmok, elfeledett vágyak útján,
Kiégve, botladozva haladok tovább.
Üres vagyok, akár e kietlen táj.
Legmélyebb fájdalmam világgá ordítanám,
Mégsem marad más csak a némaság.
Lábam megremeg s a puszta földre ránt.
Forró könnycseppek szántják végig arcomat,
Bensőmet ezer karom tépi darabokra.
Mily csöndes ez a nap.
Meggyalázott életem egyetlen reménye,
Egy angyal, ki a mélyből érkezett.
Sötétség váltja fel a szürke eget.
Démon, ki magához húz, karjaiba zár,
És tudom: vele együtt rám a pokol vár.
Vérrel teli sár.