Menü Bezárás

Hitek és tévhitek az írásról

Találtam egy nagyon jó cikket arról, hogy az emberek mit gondolnak az írókról, magáról az írásról, és ezzel szemben, mi a valóság.

Már több éve írok, a mai napig keresek, kutattok olyan könyveket, blogokat, cikkeket, amik kimondottan írástechnikával foglalkoznak. Vannak köztük, melyek tanácsait érdemes megfogadni, és olvastam már olyat is, ahol a gép előtt ülve külön életet kezdet élni a szemöldököm.
Azt nem tudom, hogy az emberek mit gondolnak arról, hogyan születik meg egy könyv, annyit viszont mondhatok, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat. Sőt, tovább megyek – mert ahogy a cikk is írja -, ez egy munka, sok odafigyelést, koncentrációt igénylő feladat. Nézzetek őrültnek, mégis minden egyes percét imádom, kifejezetten élvezem!
Amikor írni kezdtem, nyitottam egy Word-öt, és írtam. Ültem a gép előtt, meredten a képernyőre, kizártam mindent és mindenkit magam körül, miközben a fejemben száguldottak a gondolatok, amiket próbáltam minél gyorsabban legépelni, hogy a legvégén, majd összeálljon egy kerek, egész történetté. Hogy ez jól vagy rosszul sikerült, azt az olvasóim tudják elmondani.

Egy kis történet, ami az íráshoz kapcsolódik:
Az egyik ilyen alkalommal, már órák ütöttem a klaviatúrát, azokra a képekre, jelenetekre koncentráltam, melyek megjelentek a lelki szemeim előtt. Mondhatni a saját kis fantázia világomban éltem, amikor valaki megérintette a vállam. Úgy megijedtem, hogy egy ültő helyemből ugrottam öt métert. Azt hiszem, akkor rekordot döntöttem ebben a számban. Aztán, amikor visszaérkeztem a földre, az illetéktelen behatolóra emeltem haragos kék szemem. A párom állt mellettem:
– Nagyon írsz? – jött a feltétlenül fontos, és logikus kérdés.
– Nem, szaladgálok.- Próbáltam vicces lenni, annak ellenére… inkább nem írom le, hogy legszívesebben mit tettem volna vele. 
Persze később, ennek is lett egy pozitív oldala, mert az akkori gondolataimat felhasználtam arra, hogy az egyik horror történetembe beillesszem.
Addig nem gondoltam komolyan, azt az állítást, hogy egy író, mindig nyitott szemmel jár, és mindenki, akivel kapcsolatba kerül, az valamilyen formában szerepelni fog a történetében.



Térjünk vissza a cikkhez:
Kezdő koromban (nem mintha most már valami gyakorlott valaki, valami lennék) még fogalmam sem volt olyan fogalmakról, mint a karakterábrázolás, jellemfejlődés, stilisztika, történeti ív, és persze a az úgymond “tiltott” szavak listája sem szerepelt a repertoáromban. Persze idővel, minden a helyére került, megismertem és alkalmaztam az írás alapjait. Úgy gondolom, akiben van egy kis érzék az íráshoz – vér helyett tinta folyik az ereiben -, az minden további nélkül megtanulhatja ezeket az apró trükköket.
Nemrég megkért az egyik írótársam, hogy lektoráljam neki az egyik történetét. Nem akartam elfogadni a felkérést, mivel még jómagamnak is lektorra van szükségem. 
Aztán átgondoltam a dolgot, és úgy éreztem, hogy nem tehetem meg, hogy elfordulok tőle, hisz’ anno nekem is nagyon sokan segítettek. És ezeknek az embereknek köszönhetem azt, hogy most tudom az alapokat. Ezért inkább a történet bétázását vállaltam el. Időközben rájöttem, hogy nemcsak írni, de bétázni is nagyon szeretek. Tisztábban vagyok azzal, hogy írás terén milyen szinten állók, de ennek ellenére próbálok segíteni az ifjú titánoknak. Szeretném megkímélni őket rengeteg csalódástól, kudarctól, az esetleges gonoszkodó kritikáktól. Mert sok buktatót rejt ez a szakma. Amellett, hogy ez egy apró segítség a részemről, saját magam is nyerek a dologgal, mert én is tanulok belőle, ezáltal fejlődhetek.



Apropó, most jutott eszembe egy nemrég olvasott cikk. Tíz kérdésről szólt, amik igencsak irritálnak egy írót. Számomra ez a kérdés a legkiakasztóbb:
– Írogatsz még?
Ez olyan, mintha egy sebészt kérdeznél:
– És mond csak, vagdosol még?


Most rohanok írni, mert végre valahára van időm 
További kellemes hétvégét, jó pihenést!

A cikkhez itt a link: