Menü Bezárás

Kész van…

Az utóbbi időben igencsak eltűntem, már ami az írást illeti. Ennek több oka is van, de legfőképp magánéleti okokra vezethető vissza.

Az utóbbi időben voltak kisebb, apróbb megírt szösszeneteim. Egy-egy próza, novella, de ennyi, semmi nagyobb horderejű dolog. Azt hiszem, kellett ez a majdnem fél éves pihenő ahhoz, hogy újult erővel vághassak bele a könyvem további részeibe, és most már rendszeres időközönként hozzam a frissítést.
A címével még mindig nem voltam megelégedve, nem éreztem azt, hogy igen, ez az. Így megint változtattam rajta, az új: Néma bűnök.
 
Persze, az még kérdés, hogy marad-e ez, vagy esetleg még változni fog, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy megtaláltam a tökéletes címet. 
Elkészült a hetedik fejezet is, melyen már csak az apró simítgatások vannak hátra. Ha minden igaz, akkor a mai nap folyamán kész lesz, a teljes, végleges formájában. Igaz, még a címén gondolkodom, de azt hiszem,  a  Változások lesz a befutó.
Eddig ezen a részen dolgoztam eddig a legtöbbet. Az előzőeket megírtam, és kész ennyi, ezzel le is tudtam a dolgot. De ez más… 
Több lett benne a munka (javítgatás), mint maga az élvezet (írás). Maga a fejezet alapja, a váza már tavaly júliusa óta a gépemen pihent, de annyira összekuszáltam benne mindent, hogy nem éreztem magamban elég erőt, hogy rendbe tegyem.
Aztán, pár napja elkezdett valami motoszkálni bennem, hogy ez így nem jó, folytatni kéne. Miért? Azt magam sem tudom. Ez egy kényszer, ami azt sugallja, hogy írjak, írjak és írjak. Még akkor is, ha nem olvassa senki sem, csak a magam szórakoztatására teszem.
 
Most újabb feladatok elé állítottam magam. Nem tudom, milyen megfontolásból tettem, de nemrég részt vettem egy novellapályázaton. Helyezést nem értem el, de érdekesnek bizonyult számomra, hogy ne azt írjam, amit gondolok, hanem megadott témakörre, határidőre tegyem. Talán ez is azt szolgálja, hogy fejlődni tudjak az írás terén.
Múlt héten megint jelentkeztem egy pályázatra. A leadási határidő vészesen közeleg, és még egy szót sem írtam belőle. Előtte mindenféleképp be akartam fejezni a könyvem hetedik fejezetét. Most, hogy ez a mai nappal teljesül, holnaptól elkezdhettek írni a pályázatra. Magát a történetet, a cselekményt már kitaláltam, és tényleg csak a megírása van hátra. Úgy gondolom, ha indulok ilyen és ehhez hasonló pályázatokon, az ártani nem árt. Legfeljebb szerzek egy kis tapasztalatot. 

 

Vélemény, hozzászólás?