Menü Bezárás

Kivetettek ötödik fejezete

Amint azt ti is látjátok, már készül a Kivetettek ötödik fejezete. Jelenleg a gépre viszem fel, és lassan ezer szó kész van. Ha belegondolok, hogy “már” csak ötször ennyi van hátra, akkor azt mondom, hogy most hétvégén végzek vele.

Közben a hatodik fejezet egy részének a vázlatát  már leírtam egy füzetbe. Reményeim szerint, ezzel a jövőhéten leszek kész.
Azután – mint minden részt –, még átküldöm a lektoromnak, és ha kijavítottam, akkor egy újbóli lektorálást követően töltöm fel az írói oldalakra, illetve a blogomra. Tudom, ez így elég lassú folyamat, de úgy érzem, hogy megéri, hogy ne egy gagyi, érdektelen, helyesírási hibával zsúfolt valamit adjak ki a kezeim közül.
Nemsokára Imagine-re is felkerül a harmadik fejezet, ide pedig a negyedik.
Addig is, köszönöm a türelmeteket, illetve a kritikátokat, véleményeteket. Mindegyiknek nagyon örülök, mert csak így tudom, hogy hol és mit kell még javítanom, hogy tényleg egy igényes, és izgalmas történettel szórakoztathassalak titeket!


Minden kedves olvasómnak további kellemes hétvégét kívánok!!!