Azt ígértem jövök és szólok, ha valami új hírrel tudok szolgálni. Hát, most ezért vagyok itt. Ugyanis, eddig még semmi sem volt biztos, minden csak kialakulóban volt, így nem mertem elétek tárni az információt.
Könyvbemutató:
Ott kezdődött az egész, hogy nemrég megosztottam a facebook-on Tanley Milet írónő egy eseményét. Mivel nemcsak a könyvem elején van két tőle származó idézet, hanem a magánéletben is a barátomnak mondhatom, úgy gondoltam ennyit megtehetek, ha már elmenni nem tudtam. Na, erre figyelt fel az egyik olvasóm, és szeretett volna részt venni rajta, azonban nem volt lehetősége felutazni Budapestre. Így történt, hogy ők ketten felvették a kapcsolatot, és elkezdtek ötletelni, mikor és hol tudnák ezt az eseményt máshol is megtartani. Mindennek az lett a vége, hogy bevontak engem is, és ennek eredményeképp örömmel jelentem, hogy 2018.11.10-én 16-18 óra között Tanley Milet írónővel karöltve könyvbemutatóra készülünk. Pontos adatokért, legyetek szívesek ellátogatni az esemény facebook oldalára, és ha tehetitek éljetek a megosztás gomb lehetőségével.
Ahol megtalálható az esemény: Emilly Palton könyvbemutató
Ez még csak az első állomás, mert terveim közt szerepel, hogy idén még egy pesti helyszínen is megjelenek a könyvemmel együtt, de egyelőre ez még a jövő zenéje.
Aki viszont nem szeret az egérrel játszani, és gombokat nyomkodni annak itt hagyom a pontos részleteket.
Helyszín: Fröccs, Kiskőrös 6200 Dózsa György út 38.
Időpont: 2018.11.10 16-18 óra
Újabb könyv:
Itt és most megragadnám meg az alkalmat arra, hogy bejelentsem, jövő év április 1-én kerül kiadásra egy újabb könyvem, mely a Segítség, családdal vagyok! facebook csoportba tett bejegyzéseimből fog állni. És hogy miről, miről szól ez a csoport? Tömören úgy tudnám megfogalmazni, ahogy a csoport leírásában is szerepel:
“Valahogy mindig csak lökötteket vonzom. Leszel a barátom?”
Kibővítve: Egy kis ízelítő a mindennapjaimból, hogy és miként próbálok megküzdeni a családommal, akik sokszor igen vicces helyzetek elé állítanak, esetleg egy-egy beszólás a gyermek részéről, vagy épp a mi nevelési módszerünk apró aspektusaiba kapnak bepillantást a csoporttagok. Miért pont április elseje a megjelenés időpontja? Gondoltam hű leszek önmagamhoz, és azt hiszem, ez tükrözi a legjobban a könyv adottságait.
A csoportot megtaláljátok a facebookon és akinek van kedve az csatlakozhat. Belépés után senkit nem kötelezek semmire. Aki akar, az jön és csak olvasgat, vagy ha kedved támad írhat is, posztolhat, sőt, ha úgy érzi nem neki való légkörbe került, akkor csendben el is hagyhatja, kiléphet. Szóval, minden csak rajtatok áll. Bár, szerintem az élet rázós dolgait a legjobb nevetéssel túlélni, mint egyedül bedepizve átvészelni. De ez csak az én véleményem, nem kötelező velem egyet érteni.
Tervek:
Aztán ne felejtkezzünk meg a Néma bűnök második kötetéről sem. Szépen haladok vele, és ha minden úgy alakul, ahogy azt szeretném, akkor még az idén befejezem az első nyers változatát. Ezután “már csak” az utómunkálatok lesznek hátra, és legkésőbb a könyvfesztiválra, vagy a könyvhétre szeretném időzíteni a megjelenést.
A Kivetettek című regényem írását egy időre felfüggesztem, mert van nekem egy nagyon kedves férjem, aki nagyon jól ismer, és tudja, hogy pár éve motoszkál bennem egy történet, mely ha egy picit is, de kapcsolódik Hasfelmetsző Jackhez. Azt még nem árulom el, miről fog szólni, de az biztos, hogy a horror és a thriller közt foglal helyet. Már ha ennyire be szeretném sorolni valahova. Szóval, most úgy állunk, az én párom egy jó ideje rágja a fülem ( na meg az igeim), hogy írjam már meg, álljak neki. Nagyon úgy nézz ki, hallgatni fogok rá, és ez lesz a következő év projektjéből az egyik, amit meg szeretnék valósítani.
Ha már a terveknél tartunk. Van, vagyis a napokban volt egy olyan ötletem, hogy esetleg nyitok egy mások blogot, ahol a gondolataimat, érzéseimet osztanám meg egy-egy olyan dologról amit láttam, hallottam, vagy tanúja voltam. Ez nemcsak az írás témakörét ölelné fel, hanem minden ide tartozna, ami az én pici fejecskémben megfordul egy-egy esemény, történés kapcsán. Már a címe is meglenne: Magánzárka.
Ezt az elképzelésemet megosztottam az egyik írótársammal, aki azt ajánlotta, hogy ehhez ne nyissak egy új blogot, hanem elég itt az oldalon egy új rovat neki. Azt hiszem megfogadom a tanácsát, és lassan hozzálátok megcsinálni a rovatot, és tartalommal feltölteni.
Egyelőre ennyi lettem volna. Minden vélemény, ötlet, tanács a segítségemre van. Szóval, ha van valami amit megosztanál velem ne tartsd vissza magad: hajrá, hajrá!