Az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam mindent, ami pár éve nemcsak az életem része, hanem egy nagyon fontos momentuma lett. Ténylegesen, az írásra gondolok, és az…
Jó szokásomhoz híven rengeteget olvasok, ami független a könyv műfajától, szerzőjétől. Tudom, hogy egy picit őrült vagyok, és nem kicsit látom máshogy a világot, mint…
Néma bűnök – 9. Váratlan segítség Nemrég ébredtem, és elkapott az ihlet, a vágy az írásra. Szinte még ki sem nyitottam a szemem, mikor a…
Sokan tudjátok, hogy nem vagyok egy társaságba járó ember. Szeretek itthon lenni a családom, könyveim, írásaim világában. Számomra ez jelenti a nyugalmat, a békességet, az…
Azt ígértem nektek, ahogy haladok a történet megírásával, úgy hozok újabb és újabb részleteket a könyvből. Mivel, az utóbbi időben elkapott az ihlet, és lassan…
Újabb híreket hozok a Néma bűnökkel kapcsolatban. Örömmel jelentem, hogy a tíz fejezetből nyolc teljesen elkészült. A kilencedik és tizedik rész vázlatára is szakítottam időt,…
Életemben ez volt a harmadik olyan esemény, ahol könyves eseményen vettem részt. Az első ilyen összezördülés, az még három éve történt egy írói oldal által…
Eléggé zárkózott ember vagyok, és amikor elkezdtem írni, akkor megfogadtam magamnak, hogy semmi magánéleti dolgot nem osztok meg. Azt szerettem volna, ha az emberek az…
Holnap kora délután kilátogatok a XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol egy nagyon kedves barátomat, Tanley Milet írónőt látogatom meg a standjánál. Aztán a jövőhéten hozok…
Az elmúlt négy nap elég sokat haladtam az írással. Most nemcsak a Néma bűnökre gondolok, hanem arra, hogy indítottam a blogon egy új rovatot Életünk…