Levél a szerelemhez
Ó, te! Te kegyetlen, ki már annyiszor hoztál muzsikaszót csendes világomba. Felemeltél a fellegek felé, hogy együtt lépkedjünk rajta, akár egy puha vattacsomón, lábunk alatt érezve az egész világot. Csak azért, hogy utána a mélybe taszíts! A földi pokolba, a kétségbeesés tengerébe, hol a vadul csapkodó hullámokkal harcot vívva keresselek, kutassalak, hogy újból és újból kínozhass gyermeteg játékaiddal.
Tovább…
Csend…
A karosszékben ül, keresztbe tett lábbal, ölében egy nyitott könyvvel. Kattint, világosság, szív, tüdőz, kifúj. Füst gomolyog körülötte, és ő csak ül és néz. Néz előre, mintha megannyi világ tárná ki kapuját. Néz, mintha ezernyi színben pompázna a rég nem látott tóparti ház, mely lepkeszárnyon emelkedik fel, fel egészen a piros ég felé. Néz, mintha csak a ház egyetlen bedeszkázott ablakán keresztül látná a rózsákat, ahogy töviseik hívják édes szerelemre.
Tovább…
A múlt árnyai
Ülök a szobámban. Délelőtt van, nem süt a Nap. Borús, felhős az ég, és ez rányomja bélyegét a viseltes bensőmre. Kint mindjárt esik, szakad az eső, mintha az időjárás csak a lelkem rezdüléseire válaszolna, vele együtt sírna, üvöltene, tombolna. A némaság vesz körül, én csak ezt hallom, látom magam körül. Bárhova nézek, nem látok színeket, nem hallok hangokat. Semmit, csak a mély, akadozó lélegzetemet, mely néha megszakítja a csend szimfóniáját.
Tovább…
Árny ül az ágyamon
Álmatlan éjszakán, ébren fekszem ágyamon. A Hold fénye világít be az ablakon. Alakja, akár egy hosszúra nyúlt kar kúszik végig a szőnyegen. Kék fénye az ágy széléig hatol, ott törik apró szilánkokra, hogy hangtalanul adja meg magát egy hatalmasabb erőnek. Mintha csak a lelkem útját követné, a fátyolos ködön át gyászos végzetem felé.
Tovább…
Fájdalom
A földön feküdtem összegörnyedve, kezemmel a fejemet védtem. Testem minden porcikája megtapasztalta a kínt, mely elmémet is elborította. Könnyeim arcom mosták, és egyre csak azt kérdeztem magamtól, hogy: miért? És ütött.
Tovább…
Veled
Időnként magányosnak érzem magam, és habár azt mondod, hogy engem szeretsz, sosem jössz el hozzám. Lassan belefáradok, hogy csendben hallgassam lelkem sóhajait. Megrémülők, mert nem tudom, hogy mit akarsz tőlem. Aztán megjelensz, és azt mondod, hogy én vagyok a te világod, nélkülem te nem létezel.
Tovább…