Menü Bezárás

William Makepeace Thackeray – Pendennis története

Ahogy azt jó páran tudják rólam, sokat olvasok. Legjobban a szépirodalmat szeretem, de nem vagyok ellene semmi jónak. Nemrég olvastam ki Dumas Egy orvos feljegyzései című négy kötetes művét. 
Pár mondaton megakadt a szemem, amin aztán később el is gondolkodtam. Ezeket nem fogom felsorolni, mert az elgondolásaimat majd hasznosítani szeretném a most írt regényemnél. 
Amikor csak alkalmam nyílik rá olvasok. Legyen az hajnali öt óra, amikor frissen, vidáman utazok a munkahelyem felé, vagy itthon szabad perceimben. Most William Makepeace Thackeraytől a Pendennis története van terítéken. Ez egy két kötetes könyv, és már a második részénél tartok.
Ma a hazafelé úton is előkerült a táskámból ez a remekmű, és találtam benne olyan részeket, mondatokat, melyekről azt gondoltam megosztom másokkal is. Íme:
 
” – Szerintem a költő érzékenyebb, mint a többi ember – jelentette ki Pen kissé hevesen. – Épp ettől lesz belőle költő. Szerintem világosabban lát, és mélyebben érez, ez készteti rá, hogy ki is mondja, amit lát és érez. “
 
” …egy költő ugyanúgy örökíti meg papíron a gondolatait vagy élményeit, mint festő a vásznon a tájat vagy valaki arcát, tőle telhetőleg tökéletesen, sajátos tehetsége szerint. Ha valaha úgy érzem, hogy telik tőlem egy eposzra, Jupiterre, meg fogok próbálkozni vele! De ha úgy érzem, hogy a tehetségemből csak egy jó tréfára telik, vagy hogy elmondjak egy történetet, hát azt fogom tenni.”
 
“Ha meg lehetne írni a könyvek titkos történetét, az író titkolt gondolatait, ha szándékát oda lehetne jegyezni a sorok mellé, hány száz kötet válna érdekessé, s hány unalmas történet izgalmassá.”

Ezeket, azért emeltem ki, mert engem valamiért megfogott, elgondolkodtatott. Remélem, nektek is szereztem pár kellemes pillanatot ezekkel a részletekkel.